“Szombaton (2011.01.29) késő délután, háromnegyed hétkor Budapesten, illetve a főváros környékén több helyen földmozgásról számoltak be.
A GFZ Potsdam – Earthquake Bulletin adatai szerint az epicentrum Budapest és Győr között nagyjából félúton, Oroszlány környékén volt, a rengés ereje a Richter-skála szerint 4,8 volt. A rengést észlelte az amerikai USGS szeizmológiai központ is. A svájci SED szeizmológiai központ 4,5-ös értéket mért, az adataik szerint a rengés forrása 20 kilométeres mélységben volt. Az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központban műszerei a rengés középpontját Székesfehérvártól 33 kilométerre északnyugatra, Oroszlánytól 6 kilométerre északkeletre jelezték.
Budapesten több helyen az utcára menekültek a lakók a panelházakból. A rengést Szlovákia déli részén, és Pozsonyban is észlelték.
Az epicentrumhoz legközelebbi településen, Kecskéden erős rengéseket éreztek, és több házon is kisebb repedések keletkeztek, de személyi sérülésről innen sem érkezett hír.
4-5-ös érték között a rengés gyengének, de már érezhetőnek számít. A legutóbbi ilyen erejű földmozgás Magyarországon az 1985-ös berhidai volt. Tavaly augusztusban Miskolc környékén és Baranyában mozdult megháromszor a föld, egyébként a magyar átlag nagyjából 5-10 érezhető, és 100, csak az obszervatóriumok műszerei által regisztrált rengés évente.” – forrás
Anya Leventével a hasán semmit sem érzett a rengésből, Balu Vali mamával bent játszott a gyerekszobában, apa dolgozott. Vali mama, Balu és apa érezte a rengést, Balu felnézett mamára és megkérdezte, hogy mi volt ez, aztán szépen játszott tovább.




